Álmok – utazás

 2010.06.20. 13:39

Sokszor szoktam furákat álmodni, amik eléggé élethűek és mégis csak álmok, mert egyes részek egyszerűen nem állják meg a helyüket. Mint például ma éjszaka volt egy olyan álmom, hogy felszálltam a helyijáratra, nem figyeltem és kirakott valami hülye nevű helyen (álmomban megvolt még a név, de aztán elfelejtettem). Na és persze egy helyes pasi miatt nem figyeltem, akivel elkezdtünk dumálni, de aztán végül a mögöttem ülő csajra gerjedt rá. És még csak a honlapjának a címét se tudtam felírni (ami bele volt írva a szakállába? :)) Szóval végül megérkeztem egy számomra idegen helyre, megkérdeztem az infónál, hogy hogyan jutok vissza Veszprémbe. Közölték velem, hogy ez csak 3 átszállással lehetséges. Rábólintottam és megbeszéltem magammal, hogy akkor most felébredek, mert innentől uncsi lesz amíg visszajutok Veszprémbe.

 

Egyszerűen szeretek álmodni. Hála égnek régóta nem volt már rémálmom, pedig kiskoromban több visszatérő is volt. Lehet, hogy lenyugodtam, vagy csak az agyam már képes máshogy feldolgozni a napi eseményeket. Örülök, hogy emlékszek rájuk sokszor, mert elgondolkoztatnak és legalább alvás közben sem unatkozok :) Az alvás nálam amúgy is sarkalatos pont, szabályosan rosszul vagyok ha keveset alszom.

Álmodtam az utóbbi időben még furát, de azt már leírtam valahol máshol, szóval belinkelem.

http://atom.blog.hu/2010/05/13/alombeli_kivetulesek_amikor_beszelgetsz_magaddal (érdemes végigolvasni a cikket és a hozzászólásokat is).

Címkék: álom

A bejegyzés trackback címe:

https://angyalkucko.blog.hu/api/trackback/id/tr162095545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása