Álom

 2011.02.11. 13:33

El kell mesélnem mit álmodtam.

Egyetemen voltam és találkoztam pár emberrel, akik nem tudták hol lesznek mert elfelejtették megnézni. Le is bénáztam őket egyből :) Aztán rájöttem, hogy én is mindent felírtam az órarendemre csak azt nem, hogy hol lesznek az órák. Úgyhogy megpróbáltam megnézni az egyetemen az egyik gépen, de nem sikerült. Ezután összetalálkoztam az egyik általános iskolai osztálytársammal, a Nikivel, aki nem mondta, hogy órára menne, viszont azt igen, hogy beleesett első látásra az egyik srácba akivel én az elején beszélgettem. Valami olyasmit mondtam neki, hogy tegyen le róla. Még csak meg se sértődött :D Úgyhogy én mentem oda a sráchoz és konkrétan rámásztam. (Itt átváltott a díszlet az általános iskolám lépcső alatti szuper búvóhelyére.) Ölelgettük egymást meg hasonlók, aztán amikor megcsókolt, rájöttem, hogy borzalmasan csókol. Úgyhogy továbbálltam és kerestem, hogy hol lesz az a nyamvadt óra. Végül kilyukadtam valami hangárnál mondván ott lesz az óra és az álmom átcsapott valami  nem tudom mibe. Innentől nem nagyon emlékszem.

:)

előzmények:
1. tegnap este Guci azt mondta mielőtt elköszönt, hogy még meg kell néznie hol lesz órája, mert a Neptun beszart és nem jeleníti meg.
2. mindjárt suli
3. öö pasi? hát nem is tudom honnan jutott eszembe :D mondjuk rosszul csókoló pasiban még nem volt részem. most legalább tudom milyen lenne :D

amikor fölkeltem, bekapcsoltam a gépet és gyorsan kiírtam az órarendemet, hogy ilyen ne fordulhasson elő :)
bár ha jobban belegondolok, inkább nem kellett volna kiírni, és akkor hátha tényleg összetalálkoztam volna valami helyes sráccal a kampuszon, aki útbaigazít :)

Címkék: álom

A bejegyzés trackback címe:

https://angyalkucko.blog.hu/api/trackback/id/tr222653808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása