2 nap Pesten

 2011.09.24. 14:04

nos tudom, hogy júliusban jártam utoljára Pesten, de hiányzott. tényleg. főleg a pesti barátok, nem is a város maga.

szerdán azt hittem, nagy sorbanállás lesz. de 2 perc alatt elintéztem mindent, utána már csak a szórakozás maradt. Higannyal bementünk az egyetemre és leültünk a Trefort kertben, aztán csatlakozott hozzánk Evi, egy kicsi ideig Máté is, aztán Frú és később Edina (akit meggyőztem 2 mp alatt, hogy nyugodtan ellóghatja az óráját) meg Gergő is :) szóval szép kis csapat, harsány és jókedvű emberkék körülöttem, pár korsó sör stb. Meg kiderült, hogy Frúval az életünk jobban összefonódik pár ponton, mint gondolnánk :) aztán Edinával visszamentünk a koliba (mert ott aludtam a régi szobatársakkal két napig ^^). Ott várt ránk Balázs, aztán csatlakozott Arnó is. Eredetileg filmnézés plusz pizzázás lett volna, de ebből csak a pizzázás maradt végül, mert elálmosodtunk. Amúgy első éjszaka borzasztóan aludtam és mindent összeálmodtam.

Másnap Edinával elmentünk vásárolni ^^ egyedül utálok. és rájöttünk mindketten, hogy mennyire nem volt az utóbbi 3 hónapban olyan, akivel elmehettünk volna vásárolni. Szóval benéztünk a Rossmannba (Angyalkának vörös hajszínező ;)), ruhaboltba, libribe és közben sokat dumáltunk :) annyira de annyira jó volt.
Este pedig mentem az Ajtósiba nemzetiségis bulira... khm remélem nem lesz túl sok fénykép mert iszonyatosan csúnyán néztem ki egy idő után :D és leöntöttem a telefonomat sörrel (Nokia rules. időbe telt mire képes volt hibátlanul működni, de most lekopogom, semmi baja) és persze telefonáltam.. részegen -.-
De mindennek ellenére épségben és időben hazaértem. Mindig csodálkozom, hogy ilyenkor megvan mindenem - rajtam is meg a táskámban is.

Tehát összességében szuper volt ez a két nap. Pont olyan volt, amilyenre számítottam. sőt sokkal jobb. Egy valamit bánok.. de azt tudja aki tudja - és tudja hogy sajnálom.. majd jóváteszem. végülis időm mint a tenger.

Címkék: budapest barátok naplóbejegyzés

A bejegyzés trackback címe:

https://angyalkucko.blog.hu/api/trackback/id/tr933253033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása