változások

 2012.08.22. 13:46

Emlékszem, még gimi elején elmentünk Anitával egy kocsmába. Kicsivel érkezésünk után két srác megkérdezte, hogy odaülhet-e mellénk, én meg rávágtam egyből, hogy igen :) Kérdezte az egyik srác, hogy milyen zenét hallgatunk, én meg mondtam, hogy Iron Maiden. Azt mondta, hogy ki…

Címkék: gondolatok otthon

walk with me

 2012.07.23. 18:47

Azon gondolkoztam, hogy az ilyen napokért érdemes élni. Semmi extra, csak egy kis sétálás Almádiban, nagyszülőkkel ismerkedés, és persze beszélgetés - ami számomra benne van a top 10-ben a legfontosabb dolgok listáján. Aztán közös bevásárlás, majd esti filmnézés, amibe…

Címkék: zene gondolatok

szellő

 2012.07.19. 18:42

Belefeledkeztem abba, ahogy a langyos szellő cirógatta a tenyeremet. Egyszerűen csak belesimult a kezembe mint ahogy a macsek szokott. Szinte meg tudtam érinteni. Mint amikor játszom a csapból folyó vízzel, próbálom megfogni és megesküdnék rá, hogy sikerült is, aztán az utolsó…

Címkék: gondolatok tapintás

beszélgetéstöredék

 2011.12.29. 21:50

de magamra szedtem az évek során olyan dolgokat amiket nem nagyon kellett volna. elhagyni meg nem tudom vagy nem akarom őket. csak remélem h vki majd elfogadja. és ezzel együtt lehet h majd nem tartom olyan fontosnak h ragaszkodjak hozzájuk és akkor majd el is tűnnek  

Címkék: gondolatok

megkésett üzenetek

 2011.12.01. 21:47

Ma azon gondolkoztam, hogy hány üzenet van, amire azóta is várom a választ, mióta elküldtem.És hány van, amit nem küldtem el.Na meg hány van, amit nem kellett volna elküldeni..Annyira könnyű ignorálni egy e-mailt, egy facebook-üzenetet, egy sms-t, vagy nem felvenni a telefont.…

Címkék: gondolatok

Turn around, turn around

 2011.11.18. 20:50

Ma megint inkább visszavedlek kislánnyá. És beleszagolok a körömlakklemosóba és prüszkölök tőle és bounty illatú tusfürdőt veszek és elviszem javíttatni a lapimat és hallgatok másokra hogy ne ropogtassam annyit a nyakam.Ahelyett, hogy belegondolnék, hogy ha rövid időn belül…

Címkék: gondolatok naplóbejegyzés

Sebláz

 2011.11.06. 19:59

Tanultam tőled megint valamit. Nem szabad 2 évnyi bizalmat egy embernek odaadni. Mert pofáraesés lesz a vége. Tudom, hogy sajnálod. De szerintem én még mindig jobban sajnálom mint te. Remélem, hogy egy darabig nem látlak.De ilyenkor legalább biztos vagyok benne, hogy vannak, akik…

Címkék: gondolatok naplóbejegyzés

ki nem mondott

 2011.10.05. 15:29

Ma az jutott eszembe, hogy mennyire meghatároznak bennünket a döntéseink. Az örök kérdés, hogy mi lett volna, ha... Mi lett volna, ha a másik utat választom, ha a másik zsemlét veszem meg a boltban, vagy ha a másik zebrán megyek át az úton.Ezen nem csak én szoktam gondolkozni, még…

Címkék: gondolatok

Bewusstseinsstrom

 2011.10.03. 21:45

Szétszedem magamat és újra összerakom.berendezemmegrendezemösszerendezemTervek.Nagylevegő...Lendületet veszek...és már megy is. előre és hátra és előre és hátra. perpetuum mobile.de azt is el kell indítani valakinek.

Címkék: gondolatok bewusstseinsstrom

slumber

 2011.10.02. 15:17

3 hete lett egy kék folt a karomon. Eltűnt anélkül, hogy láttad volna.1 hete lenyúztam a könyökömet. Eltűnt anélkül, hogy láttad volna.Pedig szinte hallom, ahogy kacagsz rajta egy jóízűt, hogy hogyan szereztem őket.Eltűnök anélkül, hogy látnál. Eltűnök azért, mert nem…

Címkék: gondolatok naplóbejegyzés

note to self

 2011.09.26. 22:14

üzenet magamnak: az időzítés minden.meg a pillangóeffektusmert az egyet előre, kettőt hátra az ugye nem jólép a baba, lépaztán jól pofáraesiknem baj, ügyes kislány, ne sírjálfelkel és továbbmegyaz ellenkező irányba

Címkék: gondolatok bewusstseinsstrom

zenei hitvallás

 2011.09.18. 13:50

Azért szeretem a zenét, mert eszméletlen energiát hordoz, amit minden egyes alkalommal át tud adni és nem kopik meg tőle.

Címkék: gondolatok

shut up - shut down

 2011.09.09. 00:05

Tutira valahol a gitártokodban hagytam az összes agysejtemet. Ha erre jársz valamikor, azért bedobhatnád a postaládába. De ha esik, akkor ne, mert megáznak és zárlatosak lesznek.

Címkék: gondolatok

napi harmóniaromboló

 2011.09.02. 20:50

Ma hosszú percekig bámultam magamat a türkörben. A szememet néztem és azon gondolkoztam, hogy miért nem lehet valakinek egyszerre mind a két szemébe nézni. Mert tényleg nem lehet. Mert akkor az orrnyergét nézed, nem a szemeit. Meg azon is gondolkoztam, hogy pár hónapja még…

Címkék: gondolatok naplóbejegyzés

why worry

 2011.07.27. 23:39

Ma megint elgondolkoztam, hogy vajon ki mikor kíván a pokolba. Olyan jó lenne tudni :DPéldául, hogy Simpleboy-nak mikor lesz elege abból, hogy időről-időre szétkommentelem a bejegyzéseit :D Aztán rájöttem, hogy ha nagyon utálna miatta, akkor nem válaszolna.Aztán az sem baj, ha…

Címkék: gondolatok naplóbejegyzés

I want you to lead me..

 2011.07.25. 19:46

föld alá. hideg és nedves. a meleget úgyis mindenki megvonja tőlem.véresre akarom vakarni a szememet. meg a fülemet. meg a számat. see no, hear no, speak no.kapjatok el mert zuhanok.

Címkék: gondolatok bewusstseinsstrom

Jég

 2011.07.12. 22:00

Imádom, amikor megreped a jégkocka a langyos üdítőben. Imádom a hangot, amikor összeverődnek vagy nekiütődnek a pohár falának. Imádom, amikor olvad a jég a forró bőrön.

Címkék: gondolatok

Apró örömök

 2011.07.11. 20:33

Ma megint rájöttem, hogy a tanítás mennyire megnyugtat. Eddig bármit dolgoztam, mindig nagyon ideges voltam, hogy mit fogok elrontani aznap. A tanítással nincs ilyen probléma. Összeszedett vagyok és érzem az irányítást a kezemben. Struktúrálok, magyarázok, prezentálok,…

Címkék: gondolatok naplóbejegyzés

Páratlan

 2011.07.08. 19:48

Mindenki párban van.Én meg annyira fél vagyok (mondhatnám azt is, hogy fél-ek), hogy a mandulám is csak bal oldalon gyullad be.

Címkék: gondolatok naplóbejegyzés

Gondolat

 2011.07.08. 13:46

Tegnap megint meglepődtem. Hogy mennyire össze tudom szedni magam, ha tudom, hogy valakinek szüksége van rám. Szóval ahogy meghallottam, mennyi problémája van Arnoldnak és hogy mennyire maga alatt van, egyből észbekaptam és átváltottam pozitív üzemmódba. Nagyából úgy is maradtam.…

Címkék: gondolatok

Kor

 2011.07.01. 21:06

Túl sokat foglalkozom mostanában a korommal. 22 leszek. na és.- Félek a felelősségtől. Pedig azt hittem, nem fogok. Lehet, hogy nemsokára egy csapat gyerekre fogok vigyázni.24-25 leszek, amikor befejezem az egyetemet. na és. - Vajon mi lesz velem akkor.19. na és. Vajon miért érdekel…

Címkék: gondolatok

csapongok

 2011.06.27. 23:05

mert megint csapongok. hogyan is foglalhatnám össze az utóbbi 4 napot. péntek: rengeteg német duma, meglepi, ezüst párna papagájtollakkal, szívecskés párna, reggeli zsibbadás és úristenholvagyok. szombat: gyönyörű Gödöllő, hivatalos Festkommers, még több német beszéd, sör…

Címkék: gondolatok naplóbejegyzés bewusstseinsstrom

Energiadonorok

 2011.06.22. 00:25

Az utóbbi időben nem mondtam, hogy szeretem az embereket. Mert annyira nem is szerettem. De most, hogy lassan a stressz is lekerül, vagy legalább részben lekerül rólam, kezdem megint kedvelni az embereket. Főleg azokat, akik energiát adnak. Mert tudjátok vannak azok, akik…

Címkék: gondolatok bewusstseinsstrom

All I hear is burn

 2011.06.17. 16:27

Táncol a Láng és a Viasz meghajlik előtte. Mégis, mégis a Láng telhetetlen. Megolvasztja hát a Viaszt. A Láng sosem tudja, mikor elég. Csak még egy mozdulat, kecses és pusztító. És a Láng szépen lassan belefullad saját Viasztengerébe.

Címkék: gondolatok

...

 2011.06.09. 12:34

Én megmondtam, hogy most olyan vagyok mint egy kislány :)Minden rezdülésemmel menedéket keresek.

Címkék: gondolatok

süti beállítások módosítása