Táncol a Láng és a Viasz meghajlik előtte. Mégis, mégis a Láng telhetetlen. Megolvasztja hát a Viaszt. A Láng sosem tudja, mikor elég. Csak még egy mozdulat, kecses és pusztító. És a Láng szépen lassan belefullad saját Viasztengerébe.

A legjobb abban a múzeumban mégis az, hogy minden mindig ott marad a helyén, ahol van [...] Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga. Nem az, hogy idősebb lesz, vagy ilyesmi. Nem éppen azért. Csak éppen megváltozik [...] Úgy értem, az ember kicsit mindig más, nem tudom ezt…