Van az orrom közepén egy dudor, amit ha Pesten vagyok legszívesebben lecsatolnék és csak akkor vennék vissza, amikor itthon vagyok. Kipuffogó, aluljáróbűz, kolikonyha hűtőszag. De azért lehet, hogy mégse csatolom le, mert a városliget mellett néha jön a virágillat és amúgyis tökjó amikor kinyitom az otthonról hozott ebéd dobozát vagy megszagolom a frissen mosott ruhát.

Ami biztos: az orromat azért legtöbbször itthon szeretem használni. Ott a teraszon a pünkösdi szegfű, a szobámban a saját illatom, a konyhában az éppen elkészült ebéd illata, a kutya szá… na azért azt mégsem :D

Nálam a jó kaja egyenlő azzal, hogy annak jó az illata is. Ha már az illatát se bírom, akkor nálam megbukott. Ezért szeretem például a csokit, a dinnyét, a sültkrumplit, a borsólevest, az uborkasalit, a melegszenyát (és még sorolhatnám); de nem szeretem mondjuk a tökfőzeléket, sültmájat, karfiolt, halat (és ezt még tovább sorolhatnám…)

Azt hiszem legalább annyira elvesztettük a szaglásunkat mint a túltenyésztett kutyák, mert végső soron nincs akkora szükségünk rá. Kár.
Mert ráadásul nézzétek milyen aranyosak: 1. egy random cica valamelyik múltbéli szomszéd alomból. 2. Szemi és a kutyaorr

 Sorozatunk végéhez értünk, úgyhogy gondoltam megosztok veletek egy videót az 5 érzékről hihi :)