Délután elindultam, hogy végre csináljak is valamit. Ugyanebben a pillanatban egy vízcsepp is úgy gondolta, hogy csinál valamit és egyenesen a markomba esett a tetőről. Nem tudom, hogy a kezem melegétől párolgott-e el, vagy a kabátom ujja szívta fel. Véletlenek. Pillanatok. Vízcseppek.

Azon gondolkoztam, hogy vajon elnevezte-e már valaki a köröm azon részét, amire azt mondjuk, hogy "koszos a körmöd". Már ha koszos. Ha tiszta akkor nem mondunk rá semmit. Úgyhogy én most elneveztem körömtornácnak, hátha szegénynek eddig nem volt neve.

Az élőzene megint jött, látott és győzött. Vagy inkább jött, hallatszott és győzött. De még inkább mentem, hallottam és még így is én nyertem.

Fogalmam sincs miért, de ma eszembe jutott egy régi mese. A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack. Óvodás korom óta nem hallottam. De most mindjárt el fogom olvasni megint. Kell, hogy legyen oka annak, hogy most eszembe jutott.
(http://www.ovonok.hu/szolo-szolo-mosolygo-alma-csengo-barack.html)