Mindenkinek megvan a maga gondja. De nem tudom mi száll meg, amikor én már csak mosolygok a sajátjaimon. Akárki is segít akárhonnan, igazán köszönöm. Valaki biztosan, mert hogy én egyedül ehhez kevés vagyok, az biztos.

[...]
Az egyik egy helyben toporog és emlékeztet arra, hogy én miért nem vagyok erre hajlandó.

A másik halad előre, csak nem vagyok benne biztos, hogy a jó irányba.

A harmadikról hébe-hóba hallok csak.

A negyediknek inkább van anyukája mint barátnője.

Az ötödik révbe ért, már nem is zaklatom (Ilyenből van legalább három).

A hatodikra nagyon vigyázni kell, nehogy elkallódjon.

A hetedik erősebb nálam. Sokkal.

A nyolcadik még eléggé új körülöttem, majd meglátjuk.

Pillanatnyilag ők nagyon fontosak az életemben (sorrend nélkül természetesen). De néha nem tudom eldönteni, hogy ez fordítva is így van-e. A lista mindig változik. Olykor tűnnek el emberek, amitől havonta legalább egyszer pánikba esek. A státuszok és tulajdonságok is mindig változnak. Ez viszont így van rendjén (a tegnapi idézetem: the only thing we know
that's gonna come for sure is change).

Baráthegyek, baráthullámok. Hullámhegyek, hullámvölgyek. Völgyek és a hullám.

"Folyó. Zúgás. Hullám. Habok.
Felhők. Te vagy. Én is. Vagyok.
Ülünk. Ölelsz. Óvó karok.
Ujjbegy. Cirógat, andalog."