Végre volt időm sokáig aludni. Így álmodtam is.

Többfélét is álmodtam, de egy volt, ami igazán megmaradt bennem. Megérkeztem egy városba. És egy színház felé vettem az irányt. Ismerős volt a város, tudtam, hogy álmomban már jártam itt. Csak azóta megváltozott. Így útbaigazítást is kértem. Elnavigáltak egy színházig, de az nem az volt, amelyiket én kerestem. De akkor megláttam a másiknak a tornyait. Tudtam, hogy ezt keresem, pedig itt már rájöttem, hogy mégsem az a város. Illetve nem tudtam eldönteni. Ismerősek voltak az irányok, de nem volt ugyanaz. És akkor furcsa dolog volt a közlekedés is. Gyalog mentem, ez teljesen biztos, mert többször lenéztem a lábamra, hogy biztos, hogy gyalog megyek-e és hogy biztos, hogy normál aszfalt-e, ami alattam van. Mert hogy gyorsultam, kb úgy mint egy autóval. És nagyon nehezen fékeztem; belekapaszkodtam a korlátba és még úgy is nehezen fékeztem le magam. Na és végül elértem a színházhoz. Ami egyébként egy vár volt, nagy tornyokkal és szabadtéri színpaddal. Egy hídon álltam többedmagammal, a nagyrészüket nem ismertem, de Mátét meg Vikit felismertem (örülj neki, hogy együtt álmodok rólatok :D). Ott hülyültünk hátul, valaki valamit beledobott a vízbe, majd egy lány utánaugrott, hogy neki az kell. Furcsálltam, hogy leugrott, de érdekes módon nem ijedtem meg. Aztán megszólalt valaki, hogy most már legyünk inkább csendben és figyeljük, hogy mikor következünk. Itt felébredtem.

Úgyhogy megint eszembe jutott a Város két fül között (könyv, elolvasni! nagyon jó), amiatt, hogy a város ugyanaz volt, és mégis teljesen más. Már mióta elhatároztam, hogy megveszem. de most már tényleg meg is fogom.