Napsütés :) Elengedtem a kutyát, a macskák kint napoznak. Én meg itt bent ülök, mert meg kéne írni a maradék oldalakat a szakdogámból. Tudom, hogy menni fog. És tudom, hogy minden beadandóm kész lesz és minden vizsgámat megcsinálom. Never back down. Olyankor soha, amikor tudom a célom. Nem akarok még egy fél évig BA-s lenni. MA-t akarok. Utána ha lehet doktorit. Ha nem, akkor tanítok. Már most is. Van új tanítványom. Kihívás. Kellenek a kihívások, mert... de ezt már mondtam.

Ki kéne menni. Magamba szívni a napsütést. De lehet, hogy nincs is kedvem hozzá. Nem vagyok én növény, hogy fotoszintetizáljak. Nem. Nekem elég a hideg padló.

Úgy látszik hivatalosan is hülyébb vagyok ha itthon vagyok.

Beszélnem kéne valakivel, megnyugtatni, hogy attól még bírom, hogy köcsög voltam vele. Elcsesztem, tudom. Úgy látszik az elég egyértelmű, amikor cinikus vagyok és piszkálok. Az nem, amikor szenvedek. Az smafu. Mindenki csak magával törődik. Végső soron én is. Mert az is csak értem van, amikor másokkal törődök. Könnyebb. Nem gondoltam, hogy ennyire félreérthető vagyok. Ha valaki hirtelen személyiségváltozáson megy keresztül, akkor mindig megkérdezem mi baja. Adok neki esélyt, hogy elmondja. Biztosan van valami baja, ok nélkül nem kezd el szemét lenni, mikor előtte nonstop segített a háttérből. Miért én vagyok az egyetlen aki így gondolja? Miért van az, hogy ha rám kerül a sor, akkor senki se gondolkozik el ezen? Talán amúgy is ilyen lennék? Ennyire nem lehet észrevenni, hogy milyen vagyok valójában? Pedig azt hittem nyitott könyv az életem. Mindenkinek aki körülöttem van. Hiszen mindig mindent elmondok. Látszik rajtam. Csak nézz egyszer a szemembe!

Freewriting. Yay for that.