Mindent tudni akarok rólad. Figyelni akarlak. Amikor alszol. Amikor ébredsz. Megérinteni tenyered vibráló vonalait közben, végigsimítani tested karcsú hajlatain, fürkészni szemed örvényét, szemöldököd ívének rándulását, amikor a nap fénye reggelente arcodra vetül.
[...]
- De mire volt jó mindez, amikor tudtad, hogy másnap reggel úgyis mindenki továbbáll?
- Ilyen maflaságot csak egy férfi kérdezhet! Mit vártok ti a nőktől? Talán éljek aggszűzként életem végéig, csak mert a sok bátor, impozáns hős mind berezel, jobb esetben tőlem, rosszabb esetben saját magától, és azonmód kushadva eloson? Ne tréfálj! Különben meg csak annyi közöd hozzá, mint nekem a szeretőidhez. De engem ők furcsamód nem is érdekelnek.
[...]
Ne haragudj! Tudod, olyan furcsa ez nekem. Sokszor játszottam már a bölcs kerítőnőt, de mindig csak kívülről figyeltem mi minden történhet, én magam azonban még nem éltem át ehhez hasonlót. Tudod, te vagy az első, aki másnap délig is itt maradt. Mondjam úgy: szokatlan?

Egyre többször jut eszembe a szobám színe. Mivel már sokadszorra beszéltünk róla (meg már ide is írtam róla), hogy ki kéne festeni. Most megint elgondolkoztam, milyen lenne.

Két lehetőség jutott eszembe:
1. vörös és bézs (krémszínű, ilyesmi)
2. haragos lila és levendula

Azért két szín, mert a szobám egy része féltetős. Pont ott van alatta az ágyam, az én kis kuckóm. Egyértelműen az lenne mindenhol a sötétebb szín, a többi helyen pedig a világos. A probléma az, hogy ha a lilát választom, akkor az ágyam totál elüt tőle. Ugyanis az ágyam piros. Tehát lehet, hogy maradok a vörösnél.

Azért pont ez a két szín, mert ezekért vagyok oda. A piros különböző árnyalataiért megvadulok. A lilától meg jóllakik a szemem.

Ígértem valamit. A blogomnak is, de igazából magamnak. Mert voltak az utóbbi pár hétben olyan dolgok, amiket meg akarok örökíteni.

Két héttel ez előtti hétvégén indult a dolog, Rozi meghívott a Vivace kórustalálkozóra. Gyönyörű volt, sok külföldi kórussal (többek között orosz, ukrán, japán). Jó volt a hangulat, szombat este benn is aludtam Áginál, vele is jó sokat lelkiztünk.

Az utána következő hetet lelkizéssel töltöttem. Nagyon jólesett. Indult egy hétfővel, kedves költő ismerősömmel, akitől nagyon sokat tanultam és akit nagyon nagyra tartok. Folytattam Adával, szerdán még Bálintot is sikerült elcsípnem egy kis időre (igaz, csak facebook cseten). Pénteken Rozival beszéltük meg ügyes-bajos dolgainkat. Mindegyik nagyon sok energiát adott. Szombaton mentünk fel Pestre Bogival (úgyhogy ott is 2 óra dumálgatás a buszon), hogy megünnepeljük Zsolti meg az én szülinapomat. Nagyon jól sikerült, nagyon élveztem, nagyon nyugis volt és rengeteget hülyültünk. Erről írtam utána azt, hogy imádom a reggeli álmos arcokat.

A héten megint volt egy kis Ada (a problémák megoldódni látszanak, hála égnek) és tegnap este meg elmentünk sörözni Ádámmal, ami jajjdejó volt :) Szerintem kölcsönösen olyan dolgokat tudtunk meg egymásról, amit nem is gondoltunk volna, hogy majd egyszer elmeséljük. Forró este, hideg sör. Aztán hazaértem, bebújtam az ágyba, és annak az eredménye lett az előző poszt a fura álommal.

Hiányérzetem van, tutira kihagytam valamit.

Végre volt időm sokáig aludni. Így álmodtam is.

Többfélét is álmodtam, de egy volt, ami igazán megmaradt bennem. Megérkeztem egy városba. És egy színház felé vettem az irányt. Ismerős volt a város, tudtam, hogy álmomban már jártam itt. Csak azóta megváltozott. Így útbaigazítást is kértem. Elnavigáltak egy színházig, de az nem az volt, amelyiket én kerestem. De akkor megláttam a másiknak a tornyait. Tudtam, hogy ezt keresem, pedig itt már rájöttem, hogy mégsem az a város. Illetve nem tudtam eldönteni. Ismerősek voltak az irányok, de nem volt ugyanaz. És akkor furcsa dolog volt a közlekedés is. Gyalog mentem, ez teljesen biztos, mert többször lenéztem a lábamra, hogy biztos, hogy gyalog megyek-e és hogy biztos, hogy normál aszfalt-e, ami alattam van. Mert hogy gyorsultam, kb úgy mint egy autóval. És nagyon nehezen fékeztem; belekapaszkodtam a korlátba és még úgy is nehezen fékeztem le magam. Na és végül elértem a színházhoz. Ami egyébként egy vár volt, nagy tornyokkal és szabadtéri színpaddal. Egy hídon álltam többedmagammal, a nagyrészüket nem ismertem, de Mátét meg Vikit felismertem (örülj neki, hogy együtt álmodok rólatok :D). Ott hülyültünk hátul, valaki valamit beledobott a vízbe, majd egy lány utánaugrott, hogy neki az kell. Furcsálltam, hogy leugrott, de érdekes módon nem ijedtem meg. Aztán megszólalt valaki, hogy most már legyünk inkább csendben és figyeljük, hogy mikor következünk. Itt felébredtem.

Úgyhogy megint eszembe jutott a Város két fül között (könyv, elolvasni! nagyon jó), amiatt, hogy a város ugyanaz volt, és mégis teljesen más. Már mióta elhatároztam, hogy megveszem. de most már tényleg meg is fogom.

A blackjack-év nem hozott szerencsét. Remélem a 22-es csapdája jobban fog menni. Mindenesetre az alaphangulatom jobb.

Majd akarok valami hosszabb élménybeszámolót az utóbbi két (!!) hetemről. Csak el vagyok havazva. Mert dolgozom, mert tanítok, mert lelket ápolok megint és élvezem.

Csak azt nem, hogy széthullóban lévő kapcsolatokat látok. Legyetek már észnél na!

Amúgy megint rájöttem mennyire szeretem az ottalvós bulikat. Imádom a reggeli álmos fejeket. A sajátomat is. Mert mindenki olyan őszinte olyankor. Rácsodálkozol a világra és legszívesebben visszabújnál a takaró alá. Ott nem bánthat semmi.
De felkelsz. Lemosod magadról az álomillatot és felkészülsz arra, hogy megmutasd magad a világnak - nem mintha már nem lesett volna be az ablakon mikor felébredtél és egy aprócska nyüszögést adtál ki magadból, konstatálva, hogy az a borzasztó zaj a saját ébresztőórád.
Ébredezés, nem is vagyok olyan fáradt. Jah, hogy ma már hétfő van. Az más. Akkor fáradt vagyok.

fuckin' awesome!!!!!!!!

eszméletlen volt, de tényleg :) a banda szuper, a közönség nem volt tülekedős-összenyomós, hangosítás tűrhető és még láttam is valamit :D ami nálam kész csoda. Rudesst láttam majdnem végig az őrült, forgatható szintijével. Myung meg általában mellette állt szóval őt is láttam. Aztán sikerült előrébb mennem picivel, akkor már Petruccit is láttam, csak ő a színpad jobb oldalán állt, én meg a balhoz voltam közel, de azért így is. LaBrie meg mászkált végig, szóval őt is lehetett látni mindig egy kis ideig :) Szóval mindenkit láttam jeeeeeeee :) jó hát a dobost sose látni elég jól. meg Manginire még nem vagyok annyira kíváncsi. Majd lehet, hogy leszek. de azzal a szuper dobszólóval se tudott meggyőzni arról, hogy ő DT-s. Tényleg egy állat, tényleg jól dobol, de még szoknom kell.

A These Walls-nak örültem a legjobban. imádom azt a számot és eszméletlen érzés volt élőben hallani. meg a Forsaken introja alatt totál libabőrös lettem.

Amúgy előbb ki akartam menni mint a DT koncert. Viszont itthon esett és mire a munkából kiértem a buszpályaudvarra, teljesen elázott a cipőm. Úgyhogy hazajöttem és végül apu vitt el Fehérvárra és ő is hozott haza. na kinek van a legjobb apukája?? Hát nekem ^^

Ma írni akartam a pozitív falamról de azt hiszem egy kicsit negatív vagyok. vagy csak fáradt. nálam egyre megy. azért a képek itt vannak és amikor megcsináltam nagyon tetszett :)
Kicsit kusza és kicsit sablonos és kicsit őrült, de az enyém. Anyu azt mondta, hogy még kiskoromban se csináltam ilyet, hogy mindent összeragasztgattam. Mondtam, hogy hát pedig kellett volna. Elvoltam vele hétvégén. És jólesett. Nagyon.

jah és írtam facebook-ra kedves barátaimnak, hogy segítsenek, mi jellemez igazán, mi az, amit ne hagyjak ki. ebből lett a fal jobb oldalának szóbuborékos része. mert olyan jópofa volt a legtöbb hozzászólás, hogy muszáj voltam :) íme:

és természetesen bővülni fog. reményeim szerint. és egy idő után talán megtelik még több olyan dologgal, ami igazán pozitív az életemben.

vajon sikerül-e összeszednem magam és tartós pozitív energiaforrást találnom? kérem tegyék meg tétjeiket.

ma rajzolni volt kedvem. de lévén, hogy nem tudok rajzolni, nálam valahogy mindig betűk lesznek belőle. Számomra pozitív, erőteljes szavakat írtam a papírra. Meg azt, hogy "én". mert, hogy engem kéne, hogy jellemezzenek. ironikus, hogy az energia szóból kihagytam egy "e" betűt. A színek egy részének megvan az oka.
Ja és el ne felejtsem, hogy miért támadt kedvem rajzolni. Filmet néztem, a címe "Nyomás alatt". Arról szól, hogy egy kamasz fiú bekerül az elmeosztályra és hogy miket él ott át. Aztán ott volt a zeneterápia, amit minden nap csinálok, amikor csak tehetem. Meg ott volt a rajzolás terápia. Mindegy volt, hogy mit rajzolsz, csak rajzolj. Hát rajzoltam. Ezekre van most szükségem.

jah és szeretnék egy "wall of stuff"-ot. megkérdeztem anyutól, hogy merre van az a parafatáblám, ami volt régen. Azt mondta, hogy odaadták a dédinek, hogy arra tűzze ki és ne felejtse el a dolgokat. Ennyit arról, hogy nyugodtan szórd ki amit nem használsz, úgyse fog hiányozni :) de nem estem kétségbe, még csak ideges sem lettem (igen, ezért most meg kell dicsérni). Azt hiszem, a szekrényemre fogom megcsinálni. és a fenti rajz lesz az első darab. de még nem rakom ki, mert holnap még nézni akarok újságkivágásokat és képeket a gépemről. egy biztos: pozitív lesz.

ja és nagyon jót kuncogtam az egyik filmbeli párbeszéden, úgyhogy ide is írom:

- Érdekel melyik varázsige bűvöli el az összeset? "Szeretlek."

- Slussz passz?

- Ennyi. Plusz egy kis gitározás.

mondhatni lebuktam :)

Ma megint elgondolkoztam, hogy vajon ki mikor kíván a pokolba. Olyan jó lenne tudni :D

Például, hogy Simpleboy-nak mikor lesz elege abból, hogy időről-időre szétkommentelem a bejegyzéseit :D Aztán rájöttem, hogy ha nagyon utálna miatta, akkor nem válaszolna.

Aztán az sem baj, ha nagyon utál, mert ha minden jól megy akkor az elkövetkezendő hónapokban hozzá kell szoknom, hogy különböző, általam nem ismert emberek fognak elküldeni melegebb éghajlatra :)

szorítson nekem mindenki, hogy összejöjjön a meló és bírjam is idegekkel. szóval ha esetleg, valaki otthon nem tudná hasznosítani a fölös pozitív energiáit, akkor ide lehet küldeni izibe. azt is mondhatnám, hogy hoci ide. kösziiii

igen mert óránként változik a hangulatom. és amúgyis olyan aranyos ez a szó. mármint a moodswing, mood-swing hehe. olyan könnyed.

na mert most például eszembe jutott, hogy volt ma itt UPC-s hapi, mert gond volt a nettel. és rájöttem, hogy az isten is arra teremtett, hogy emberekkel foglalkozzak. 10 perc alatt feloldottam a hangulatot, látta, hogy lehet velem hülyülni meg beszélgetni. málnaszörpit is kapott a végén.

föld alá. hideg és nedves. a meleget úgyis mindenki megvonja tőlem.

véresre akarom vakarni a szememet. meg a fülemet. meg a számat. see no, hear no, speak no.

kapjatok el mert zuhanok.

utcazenéről akartam írni. de már nem akarok. pedig jó volt. csak valaki megint sikeresen elvette MINDENTŐL a kedvemet. jó, csődtömeg vagyok, vállalom. továbbléphetnénk?

távozzanak kérem, nincs itt semmi látnivaló.

Pain is a door
A fever burning for more
A red light
In your mind
That I feed on
[...]
Hey
Out on my own again
Fading face
Broken frown

Hey
I guess I'm fucked up again
 

I wander around where you can't see
Inside my shell, I wait and bleed
 

és keresem a megfelelő dalszövegrészletet, de csak a Sex on fire és a Summer of 69 jut eszembe :D

imádom ezt a várost utcazene alatt. utcazene rules!! ilyenkor imádlak Veszprém.
"de veszprémi leszek míg folyik a vérem" ;)

Imádom, amikor megreped a jégkocka a langyos üdítőben. Imádom a hangot, amikor összeverődnek vagy nekiütődnek a pohár falának.

Imádom, amikor olvad a jég a forró bőrön.

Ma megint rájöttem, hogy a tanítás mennyire megnyugtat. Eddig bármit dolgoztam, mindig nagyon ideges voltam, hogy mit fogok elrontani aznap. A tanítással nincs ilyen probléma. Összeszedett vagyok és érzem az irányítást a kezemben. Struktúrálok, magyarázok, prezentálok, példálózok és nem érzem, hogy nem tudom megcsinálni. Minden mástól halálosan félek. Mielőtt ma elindultam otthonról tanítani, veszekedtünk kicsit apuval meg hugival és egyből azt éreztem, hogy semmire se vagyok képes és eszembe jutott megint, hogy dolgozni kéne és hogy el kéne indulni valamerre és szörnyen meg voltam ijedve.

A tanításon kívül a versfordításban lelem örömömet. Egy költő ismerősöm megkért egyik nap, hogy csináljak egy nyersfordítást Rilke egyik verséhez, ő meg majd rímbe szedi. Jólesett a felkérés is, meg a munka is. Órákig pepecselni, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat még akkor is ha nem én műfordítom. Élveztem, hogy múlik azon valami, amit csinálok. Felelősség. És jólesett az is, hogy amint kész volt az első teljes változattal, átküldte nekem, hogy megnézhessem. Tetszik, hogy látom folyamatában a készülő művet. Nem féltem, hogy elrontom. Az én munkám csak egy része volt az egésznek. Egy kis része. De nekem sokat jelentett.

Mindenki párban van.

Én meg annyira fél vagyok (mondhatnám azt is, hogy fél-ek), hogy a mandulám is csak bal oldalon gyullad be.

Tegnap megint meglepődtem. Hogy mennyire össze tudom szedni magam, ha tudom, hogy valakinek szüksége van rám. Szóval ahogy meghallottam, mennyi problémája van Arnoldnak és hogy mennyire maga alatt van, egyből észbekaptam és átváltottam pozitív üzemmódba. Nagyából úgy is maradtam. Legalább is utána jobb volt. Arnoldnak meg jobb kedve lett - remélem tartósan. Vagy csak egy kicsit. Már az is nagyon sokat számít.

Nekem mindenesetre számít.

Nem szeretem az érzést, hogy ki akarnak paterolni itthonról.

Túl sokat foglalkozom mostanában a korommal. 22 leszek. na és.
- Félek a felelősségtől. Pedig azt hittem, nem fogok. Lehet, hogy nemsokára egy csapat gyerekre fogok vigyázni.

24-25 leszek, amikor befejezem az egyetemet. na és.
- Vajon mi lesz velem akkor.

19. na és. Vajon miért érdekel annyira az a két év.

Igen, néha kislány vagyok. Aki bőg, amikor rájön, hogy most egy ideig nem látja a pesti barátait.
Néha meg én vagyok a felnőtt, aki döntéseket hoz és munkát keres.

Egyik szerep se az enyém. Mindkét szerep az enyém.

mert megint csapongok. hogyan is foglalhatnám össze az utóbbi 4 napot.

péntek: rengeteg német duma, meglepi, ezüst párna papagájtollakkal, szívecskés párna, reggeli zsibbadás és úristenholvagyok.

szombat: gyönyörű Gödöllő, hivatalos Festkommers, még több német beszéd, sör sör, szimpla, sör sör sör sör, kivellehetittegyjótsmárolni, reggel fél 6-kor haza.

vasárnap: alszik, tanul, alszik, tanul, alszik

hétfő: vizsga, városliget, nemtommi és mégegykisnemtommi, és nemmegyekfelhozzád.

asszem szétcsúsztam. vagy épp hogy újra összeálltam. mondtam hogy csapongok :)

Kicsit random vagyok mostanság :D

Az utóbbi időben nem mondtam, hogy szeretem az embereket. Mert annyira nem is szerettem. De most, hogy lassan a stressz is lekerül, vagy legalább részben lekerül rólam, kezdem megint kedvelni az embereket. Főleg azokat, akik energiát adnak. Mert tudjátok vannak azok, akik energiavámpírok. Meg vannak az... energiadonorok (épp most alkottam a szót). Nos, az utóbbi időben többször is összefutottam Zsoltival és számomra ő egy energiadonor. Általában pörgök ha vele vagyok, feltöltenek a beszélgetések, amik nem egyoldalúak, tudom, hogy az érdeklődés egymás dolgai iránt kölcsönös. Tök mindegy, hogy egy hete nem láttuk egymást, vagy fél éve.

Amúgy lehet, hogy ő például nem mindenki számára jelent energiadonort, lehet, hogy van akinek abszolút idegesítő, vagy éppen leszívja agyilag. Mert vannak az alkalmi energiadonorok, meg az állandó energiadonorok. Biztos mindenki találkozott, vagy legalább hallott olyan emberről, aki olyan, mint a napsugár. Az ilyen ember közelében jó lenni, pozitív energiát sugároz és szerintem ilyenek a született gyógyítók. Mindegy, hogy most orvosokról, pszichológusokról vagy egyéb ezekhez abszolút nem kötődő munkájú emberekről van szó. Mindegy, hogy lelket vagy testet gyógyítanak, hogy csak alkalomadtán, vagy állandóan ezt teszik. A lényeg, hogy fontosak.

Vannak olyanok is, akik tárgyakból nyerik az energiát. Én sose voltam ilyen. Nem mondom, hogy nem kötődök a tárgyakhoz, mert persze, hogy kötődök. A tárgyak néha kapcsot jelentenek az emlékek és köztem. Flashback-elősegítők ha úgy tetszik.
A lényeg mindig a kapcsolat köztünk és a valami, valaki, vagy akár egy cselekvés között. Mindenkinek megvan a saját, különbejáratú energiadonorja. Őszintén remélem, hogy néha én is az vagyok valakinek és hogy legalább a felét visszaadhatom annak, amit én kapok, ha éppen arra van szükségem.
 

Másfél hete volt 1 éves a blogom. juppíí? :)